Hirtelen felugrott , mert olyan
érzés fogta el ,hogy le fogják kapcsolni a beszállót a gépről és nem tud felszállni.
Előretolakodott kissé és besétált a több mint 450 személyes , kétszintes
repülőgépbe. Ő a második szintre ment be, az első osztály 23-as üléséhez. A
jegyét odaadta a stewardes-nek és ő megmutatta , hogy hol van az. Az utasokat
megtekintve nagyon sok amerikait látott, de a legtöbbjük francia és a kanadai
volt. Zengett a repülőgép a nagyhangú olaszoktól és franciáktól. Leült a
helyére. Pontosan szembe vele elhelyezkedett egy 35 cm átmérőjű érintőképernyős
számítógép. Ezen azt lehetett látni, hogy éppen hol jár a repülőgép, a
függőleges vezérsíkra pedig ki volt téve egy kamera melynek élő felvételét
minden számítógép mutatott. Mellette egy 12 colos tablet , előtte egy kis
tisztasági készlet volt. Minden székhez tartozott egy „Fürdőszoba” ahol még
akár fürödni is tudtál. Arabokat látott felszállni a gépre. De nem félt , mert
úgy gondolta, hogy ez a gép eltéríthetetlen. 20 perc múlva felszállt a gép. Bob
lasacskán lecsukta a szemét. Álmában ugyanott volt, de most lefelé jött a Burj
Khalfáról. Hirtelen a lift megállt. Az emberek sikoltozni kezdtek. Bob
szikrákat látott. Mielőtt a lift felrobbant volna fölébredt. Kiment a mosdóba.
Később visszaült a helyére és újra el akart aludni, de mielőtt le csukta volna
a szemét, felállt, mert lövéseket hallott. Lassan felállt és körülnézett. Nem
látott semmit, úgy gondolta, hogy csak (mivel már félálomban volt) álmodta.
-Kissé megszomjaztam!-gondolta
magában. A minibárhoz megérkezvén azon gondolkozott, hogy milyen Whisky-t
kérjen.
-Jónapot kívánok, milyen italt
szeretne?
-Egy Jack Daniels-t szeretnék,
mivel itt ingyen van. A bárvezető aranyozott pohárba töltötte Bob italát.
Elkezdte inni, de mikor már majdnem megitta hirtelen nagy rászkódás vette
kezdetét, az ital pedig kiömlött.
-A takarító szolgálat már úton
van, uram! Kérem ne ijedjen meg, biztos csak egy légörvény! Az Atlanti-óceán
fölött elég sok ilyen van.
- Mi nem az óceán, hanem
Philadelphia fölött repülünk, ott viszont köztudottan kevés szél van , mivel a
forró éghajlati övben tartózkodik.
- A bárvezető (akit Phil-nek
hívtak) elvörösödve nézett maga elé. Elnézését kérem uram, egy kicsit eltájoltam magam.
-Azt látom-mondta Bob és idegesen
elsétált. Sétája közben füstöt látott kiáramlani a gépházból. Oda nem volt
engedélye bemenni, ezért beszélni próbált a kapitánnyal.
-Bob, biztos csak a konyhában
valamit odaégettek és annak füstjét látod!
-Az nem lehet!
- Az előbbi rászkódás mitől volt?
- Egyszerű légörvény, Bob!
-Philadelphia fölött nincs
légörvény!
-Ott is lehet rossz idő!
-Kapitány, csak annyit kérnék,
hagy nézhessek körül a gépházban!
-5 perc! Egy másodperccel sem
több!
-Értettem és köszönöm!-mondta Bob
Henderson.
A gépházba az út egy kissé hosszú
volt. Először a konyhába kellett bemenni, ott volt egy kis szekrény , azt ha
kinyitjuk bele lehet ülni. Az levisz a gépházba.
-Akárcsak egy labirintus-gondolta
magában Bob.
Néhány méter megtétele után
különös zaj csapta meg a fülét. Körülnézett, de nem látott semmit. Halk
lépteket lehetett hallani. Bob gyorsan elbújt egy oszlop mögé és ezt mormogta
magában: -Most megvagytok! Az ismeretlen emberek rá néztek. Bob gyorsan elbújt
, de a gyanút fogtak.
-Láttok itt valakit?-kérdezte egy
szakállas arab.
-Hogy mit? Én nem láttok itt
semmit.
A szakállas ember halk és lassú
léptekkel Bob felé kezdett közeledni. Bob döntésképtelen lett.
-Elfutsak, vagy fegyvert
szegezzek rá, aminek nincs túl nagy értelme, mert többen vannak-gondolta
magában.
Az arab egyre közelebb került
Bobhoz. Egyszer csak megállt.
-Nincs itt senki Zalayd!-közölte
vele Mehmet.
-Akarod , hogy körül nézzünk?-kérdezte
Salif.
-Nem.
Bob megúszta. Most ő rajta volt a
sor, hogy közelítsen az arabokhoz. Zalayd ismét gyanút fogott, de mostmár egyre
idegesebb lett.
-Nézzetek körül a bal-és jobb
„szárnyban”!-parancsolta Mehmet-nek és Salif-nak. Én elől-és hátul nézek körül.
Bob lassú léptekkel kezdett
hátrálni. Nem tudta mit tegyen. Néhány lépés megtétele után meglátta a
felvezető lépcsőt, majd felszaladt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése